Sajtó

“ez a lemez bőven a tudat alatt hat, ott, ahol zenei folyamatokra nincsen magyarázat”

“ez a lemez bőven a tudat alatt hat, ott, ahol zenei folyamatokra nincsen magyarázat”

“Egy zseniális elme újabb ragyogó szüleménye: Mező című lemezével végre stúdióalbum minőségében is megörökítette legendás citerajátékát Lajkó Félix.” ” Berakjuk a CD-t, megnyomjuk a lejátszógombot, és három másodpercen belül beszippant, majd felröppent minket egy hangokból álló forgószél, Lajkó Félix citerajátéka”

Végtelen mezők – Lajkó Félix új lemeze

Lajkó Félix élete művét játssza “Annyi bizonyos, hogy Félix első tizenegy albumával el is jutott mindenféle zegzugba, ahová csak juthatott, talán valamiféle végpontba, keleti terminológiával szólva a semmi kapujához, vagy a nyugati kultúra megfogalmazásában az életmű teljessé vált” (langologitarok.hu Rácz Mihály: Lajkó Félix élete művét játssza – lemezkritika)

“ez egy roppant veszélyes lemez, el lehet ájulni hallgatása közben, de ha szó szerint mégsem, akkor pedig megtörténhet az ami velem: nem csak az eddigi Lajkó Félix-lemezeket tette ez az új idézőjelbe, de nagyjából minden más zenét is mostanában. Pár tucat meghallgatás után is csak ezt kívánom újra, bármi egyebet kedvetlenül veszek ki a lejátszóból. Talán nem véletlen, hogy a buddhista istenek tiltották a zenét, veszélyes manna az, nem vitás.” (langologitarok.hu Rácz Mihály: Lajkó Félix élete művét játssza – lemezkritika)

„Vannak őstehetségek, akiknek minden zenévé válik a kezükben – ebből a szempontból mindegy a hangszerválasztás. Lajkó zenéje leginkább Lajkóról szól, egyénisége kisugárzik minden hangjából. Épp ez a tulajdonsága garancia a sodró lendületre. Olyan rusztikus, naiv erő rejlik ebben a muzsikában, amely pillanatok alatt magával ragadja a közönséget.” (fidelio.hu H. Magyar Kornél: Zenei végvárak)

“A hegedű a szabadság hangszere”

“csináld a dolgodat, és ne foglalkozz a többivel.”

Lajkó Félix: “Van kötődésem a klasszikus zenéhez is”